Bár ez az épületfelújítás Németországban történt, talán mégis érdekes és tanulságos lehet számunkra, mert bepillantást enged egy, a hazaitól merőben eltérő gondolkodású és szemléletű lakásgazdálkodásba.
A 70-es években épült 77 lakásos, 5900 m2 hasznos területű lakóépület példaértékű felújítását végezték el a németországi Hattingenben, melynek célja egy új építésű ingatlannal egyenértékű energiahatékonyságú és lakókomfortú, a bérlakás piacon versenyképes lakóépület létrehozása volt.
Nagyobb terek egyenlő nagyobb érték
Az építésziroda a lakóépület teljes szanálását kapta feladatul, melybe beletartozott a teljes épületburok szigetelése, beleértve a tetőt, a homlokzati falazatot, a nyílászárókat és a pincét is. Az építészek ezt a feladatot összekötötték a homlokzaton található sok elő- és kiugrás egységes és homogén homlokzatképpé formálásával.
Felújítás előtt
A nyugati fekvésű balkonok az energetikai felújítás központi problémájává váltak, mivel a homlokzat jelentős részét tették ki. Ezek jelentették az energetikai gyenge pontot, ugyanis a termikus szigetelés nélkül összeillesztett betonlapok hő hídjai felerősítették a hőveszteséget.
Mindemellett a régióra jellemző erős szelek az erkélyek használhatóságát erősen korlátozták. Az építészek a kettős probléma megoldására egy különleges ötlettel álltak elő.
Az erkélyeket mozgatható, hőszigetelt üveg harmonika nyílászárókkal zárták le a lakóterek hideg és szél elleni védelme érdekében, miáltal egyidejűleg értékes lakóterületet is nyertek.
Felújítás után - Funkció és esztétika szimbiózisa
A megvalósítást a homlokzat felújítások egyik nyílászáró specialistájára, a piacvezető Solarlux GmbH-ra bízták.
A választás az SL60e típusú üveg harmonika falra esett, melynek 3 rétegű meleg peremezésű, hőszigetelt üvegezése megfelelt a szigorú előírásoknak: Ug= 0,5 W/m2K
Az üveg harmonikafalak előnye, hogy védik az épületet az időjárástól, megakadályozzák a hőhídak keletkezését, valamint a hőszigetelési sík előrehozatalával költséghatékonyak is. Így például megspórolják az erkélyfelületek szigetelését és a homlokzati nyílászárók cseréjét.
Az SL 60e típusú üveg harmonikafal az erkélyek hőszigetelt mellvédjére került elhelyezésre. Az 59 mm-es beépítési mélység és a mindössze 130 mm széles szárnyprofilok filigrán megjelenése nagy átláthatóságot és a külső - belső terek összekötését biztosítja. Mivel a teljes 3,5 m szélesség nyitható marad, ezért az erkélyfunkció nem veszik el.
Egy rendszer – többféle megoldás
A Solarlux rendszereinek variálhatósága lehetővé teszi azok szinte bármilyen beépítési szituációban való alkalmazását. Ennél a felújításnál is három különböző beépítési szituációra kellett az SL 60e nyílászárókat integrálni, hogy az egységes homlokzati megjelenést biztosítani tudják.
Az U és L alakú erkélyeknél az oldalsó falakat fix ablakelemekkel látták el, hogy a maximális átláthatóság a sarkoknál is meglegyen. A belső szellőztetést a felső ablakprofilba épített önszabályozó résszellőző biztosítja, mely megakadályozza a belső páraképződést és állandó kellemes klímát biztosít.
Előnyök minden szempontból
A nyitható Solarlux-üvegezés lehetővé tette a modern homlokzatkialakítás és az optimális energiamérleg sikeres kombinációját.
A lakók legnagyobb nyeresége, hogy nem kellett lemondaniuk az erkélyeikről, sőt egy világos és napos térrel is bővült a lakásuk, nem beszélve a csökkenő fűtési költségekről.
A beruházó pedig egy jól értékesíthető, magas lakókomfortú lakóingatlanhoz jutott.
Segítségre van szüksége a tervezésben? Vegye fel velünk a kapcsolatot a telikert@mantu.hu email címen.